Örökkévalóságnak tűnik Anyukám
Hogy kiléptél az élet kapuján.
Mit tehetek Anyukám most már érted
Feladtad, ezt a szép napot nem sikerült megélned.
Kinyitom előtted szívem legmélyebb kapuját,
S írok Neked rímes adomát.
Drága Egyetlen Édesanyukám most tudom igazán
Mióta elhagytál mit jelent ez a szó ÉDESANYÁM.
Érzéssel ez a szó ki sem fejezhető
Akkor tudjuk meg igazán mikor beleszól az életbe a teremtő
Nem fogtam fel, rövid volt az idő
Többé fizikailag nem tud szeretni Ő.
Emlékeimben elevenen élsz Anyám
Annyi történt csupán hangoddal nem tudsz szólni hozzám.
Nem cseng a telefon, nem korholod tetteim
Nem láthatom e napon szemedben a meghatottság könnyeit.
Veszek Neked virágot,
Hiszen most már ez lett a Te világod.
Reményem nem teljesült
Hogy mertél itt hagyni egyedül?
Tudom foggal, körömmel kapaszkodtál az életbe.
Ezen a tavaszon megvalósult haláltól való félelmed.
Most már nem fáj Neked semmi
Hiszen az élet csak ennyi.
Hiába küzdünk, szeretünk, féltünk.
Az életet végig meg kell élnünk.
A végső elválás mérhetetlen nagy fájdalom mi nékünk.
Hiszen nélküled kell most már élnünk.
Hosszú-hosszú idő múlhat el nélküled
Amíg enyhül az irántad való érzület.
Elvesztésed nem lehet kiheverni.
Hiszen Anyukám az élet csak ennyi.
Különben jól vagyok Drága Édesanyám
Most már hiába vágyom rá, hogy még egyszer szólj hozzám
Tudom ez csak illúzió
Nem is értem az élet mire való.
Küzdünk, szeretünk, okozunk bánatot.
Akkor tudjuk meg az igazi fájdalmat mikor a kaszás meglátogat.
Amikor nem simogat, szeret többé az ÉDESANYA
Az egyetlen, a drága igazságot osztó emberpalánta.
Te palántáztad a Neked legnagyobb kincseidet, gyermekeidet
Köszönjük Neked a legszebb ajándékot, a küzdelmes életet.
Arra tanítottál Anyukám az élet csak ennyi,
Minden percét, pillanatát szeretetben, testvériesen kell leélni.